RAL színek – milyen színű tetőlemezek vannak?

RAL színek – milyen színű tetőlemezek vannak?

Mégis milyen színű legyen tetőlemezünk vagy bádog lemezünk házunkon, íme pár alapdolog amit előtte tudnod kell.

Általunk forgalmazott termékpaletta sok-sok árnyalatot, különböző felületű és rétegvastagságú terméket foglal magába.

Kezdjük az alapoknál:

SSAB Greencoat poliészteres bevonat ami a legegyszerűbb de a legkeresettebb festék bevonatunk. Kívülről fényes sima felületű festés, de kicsit sem ilyen egyszerű. A mindkét oldalt cinkkel bevont acélmag kap egy előkezelő festékréteget, majd egy alapozóréteget és a legvégén több rétegben egy fedő réteget ami a  végső Ral színskála egy színét foglalja magában. A fedőrétegnek legalább 25 mikron vastagságúnak kell lennie, a felhasználás során kisebb karcolódások esetén sem jelenik meg a korrózió az id múlásával

Másik kedvel bevonat az SSAB termékpalettájáról a Greencoat Mica bevonat ami ugyan úgy több festékréteg tetejére egy speciális fedőréteg megy. Ez a fedőréteg egy exkluzívan csillogó textúrált felület. Ezt a bevonatot direkt olyan helyekre tervezték ahol a magas esztétika elvárt követelmény ilyenek például a fém homlokzatburkolatok, cserepeslemez tetők (pl. KÁTYA) vagy előprofilozott tetőlemezek. Előnyére válik a megmunkálás során könyebben

Fontos a GREENCOAT egy szabadalomnak megfelelően magas környezetvédelmi rangot visel a többi gyártóhoz képest.

Következő színbevonat illetve eljárás  a  printech technológia:

Poliészteres bevonatra nyomatott minta sor ami a fahatást, kőmintát szinte fényképként kapjuk vissza a lemezen.

Aranytölgy és Sötétdió fadekor lemezeink kiválóan alkalmasak beltéri és kültéri használatra egyaránt. Uv és időjárás álló bevonat györnyörű 3D lakkozásának köszönhetően adja vissza az igaz fa hatást.

Különlegességek:

Fontos leszögezni hogy szinte bármilyen színű lemezt kérhetünk, vannak terepmintás, virágmintás vagy éppen betont ábrázoló bevonatok.

Olvasd el érveinket a lemezfedés mellett.

A RAL színskáláról: 

egy standardizált színskála, amit elsősorban az iparban és az építészetben használnak, hogy biztosítsák a színek egységes értelmezését és reprodukálását. A RAL színskála Németországban keletkezett a 20. század elején, és azóta világszerte elterjedt. A RAL színskála több mint 200 különböző színt tartalmaz, mindegyiküknek egyedi kódja van.

A RAL színek használata segít abban, hogy a tervezők, gyártók és vásárlók ugyanazt a színt értsék egy adott kód alatt, függetlenül attól, hogy hol vannak a világon. Ez különösen hasznos olyan területeken, mint az építészet, az ipari tervezés, a festészet és a nyomtatás, ahol a színkonzisztencia kulcsfontosságú.

A RAL színskála számos színt tartalmaz, amelyek mindegyikének egyedi kódja és neve van. Íme néhány példa:

  • RAL 1000: Zöldbeige
  • RAL 1001: Beige
  • RAL 1002: Homoksárga
  • RAL 1003: Jelzősárga
  • RAL 1004: Aranysárga
  • RAL 1005: Mézsárga
  • RAL 1006: Kukoricasárga
  • RAL 1007: Nárciszsárga
  • RAL 1011: Barnabeige
  • RAL 1012: Citromsárga
  • RAL 1013: Gyöngyházfehér
  • RAL 1014: Elefántcsont
  • RAL 1015: Világos elefántcsont
  • RAL 1016: Kén sárga
  • RAL 1017: Sáfránysárga
  • RAL 1018: Cink sárga
  • RAL 1019: Szürkebeige
  • RAL 1020: Olívasárga
  • RAL 1021: Repcesárga
  • RAL 1023: Közlekedési sárga
  • RAL 1024: Okkersárga
  • RAL 1026: Fényes sárga
  • RAL 1027: Currysárga
  • RAL 1028: Dinnyesárga
  • RAL 1032: Ginster sárga
  • RAL 1033: Dália sárga
  • RAL 1034: Pasztellsárga

És így tovább. A teljes listát a RAL színskála hivatalos weboldalán találhatod meg.

Lemez színeinkről bővebben: https://www.keribadog.hu/lemezszinek/

 

Cserepeslemez vagy trapézlemez?

Cserepeslemez vagy trapézlemez?

 

A cseréplemez, avagy cserepeslemez és a trapézlemez azonos vagy hasonló anyagból, de más megmunkálással készül. Mindkettő elsődleges alapanyaga a hozzávetőlegesen 0,5 mm vastagságú acéllemez, amelyet poliészter vagy alu-cink-titán ötvözettel borítanak, és tetszőleges színre festenek.

 

A cserepeslemez és a trapézlemez is közkedvelt a modern épületek esetében

 

Nagy előnyük, hogy nem keltenek alumínium/bádog hatást, akár hagyományos cserépnek is nézhető. Ugyanakkor időtállóbbak, tisztábbak, könnyebbek, biztonságosabbak, gazdaságosabbak, olcsóbbak és környezetbarátabbak, mintha más anyagokat használnánk helyettük.

Például a bádog vagy az agyagból készült cserép, bár régóta velünk vannak, igazából kényszermegoldások – a legtartósabb tetők nem véletlenül készültek rézből. Csak éppen egy háztetőt rézlapokkal befedni régen se volt olcsó mulatság, manapság meg kifejezetten drága hóbort volna.

 

Melyiket válasszuk: a cserepeslemezt vagy a trapézlemezt?

 

Régi házak felújításánál egyre inkább megjelenik az a kérdés, amely az újépítésű ingatlanoknál alapvető: melyiket válasszuk a kétféle megoldás közül. Szerencsére könnyű dolgunk van, hiszen a kétféle anyag felhasználási módjai igen kis mértékben fedik egymást.

Ami közös a cserepeslemezben és a trapézlemezben, hogy mindkettő ugyanolyan mértékben ellenálló, hosszan tartó és a klasszikus cserepek benyomását kelthetik, vagy éppen a házhoz és az építők ízléséhez jobban igazodó színük lehet.

A különbséget elsősorban az adja, hogy mi a fontosabb: az esztétikum vagy a modernitás? Ennél fogva tehát, ha az a kérdés, hogy melyiket válasszuk, akkor szerencsére nincsen nehéz dolgunk, hiszen leginkább a felhasználó ízlése, pénztárcája, illetve az ingatlan célja dönti el, hogy melyik lemeztípust érdemes használni.

Trapézlemez árak

Cserepelemez árak

 

A cserepeslemez akkor jó választás, ha fontos a tető szépsége

 

A cserepeslemezt, mint azt a neve is mutatja, elsősorban hagyományos cseréptetők utánzására használjuk. Egyik kiemelt előnye, hogy tökéletesen alkalmas palatetők felújítására is, mert úgy képes lefedni a régi palatetőnket, hogy közben nincs szükségünk bontásra, ami gyorsabbá és olcsóbbá teszik a munkálatokat.

Kialakításából adódóan remekül utánozza a klasszikus cserepek vizuális hatását, ezért egyre kedveltebb tetőfedő anyagnak számít manapság. A cserepeslemez felrakásának módjait és az ezzel kapcsolatos általános információkat már egy korábbi cikkünkben  is részleteztük, ezért jelen írásunkban inkább a trapézlemez tulajdonságaira térnénk ki.

A trapézlemez modern benyomást kelt és évtizedekig eláll

 

Habár a magasbordás trapézlemez is alkalmas kislejtésű tetők fedésére, csakúgy, mint a cserepeslemez, de ezt az anyagot inkább másodlagos teherhordó szerkezeti elemként szokták felhasználni, hiszen folyamatos alátámasztó felületet képeznek.

Mindemellett közbenső födémekben végleges teherhordó elemként vagy zsaluzatként is használható. Azonban egyre gyakrabban előfordil, hogy külső burkolati elemként vagy kerítések építésénél kerül felhasználásra.

Ennél fogva tehát, ha az a kérdés, hogy melyiket válasszuk, akkor szerencsére nincsen nehéz dolgunk a kérdés megválaszolásában, hiszen teljes mértékben az ingatlan célja dönti el, hogy melyik anyagot fogjuk használni.

 

Trapézlemezt a modern, cserepeslemezt a klasszikus épületekre

 

Modern stílusú épületeknél például a trapézlemez a jobb választás, hiszen formája, színezése, kialakítása szinte kéri, hogy a posztmodern stílusú épületek tetejét fedje.

A régi épületek felújítását követően, vagy archaizáló, esetleg mediterrán stílusú új épületeknél viszont a cserepeslemez lesz az ideális választás, mert a klasszikus, jól megszokott, és kulturálisan beágyazódott tetőcserepeket imitálja.Kínálatunkban több féle stílusú mediterrán cserepeslemez is megtalálható.

Mint látható, mindkét anyag statikailag hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, de különböző adalékanyagoknak köszönhetően még tovább javítható az ellenálló képességük, és a festésnek hála gyakorlatilag olyan hatást tudunk vele elérni, amilyet csak szeretnénk.

Ráadásul a színezés terén egészen széles skálán mozognak az árnyalatok, amik közül mindenki kiválaszthatja, ami leginkább tetszik neki. Klasszikus fémszín vagy cserépszín? Zöldesebb, barnásabb vagy vörösebb árnyalat? A választás lehetősége nyitva áll mindenki számára!

Habár tény, hogy hupilila vagy telefontársaságmagenta árnyalat nem áll rendelkezésre, ezért azonban környezetünk hálás lesz valószínűleg.

Ebből tökéletesen látszik, hogy a fémlemezekben milyen lehetőségek vannak építészeti szempontból, amiket érdemes kihasználni. Szerencsére ma már sokkal könyezetbarátabb és gazdaságosabb anyagok között válogathatunk, mint eddig!

Felújítás cserepeslemezzel

Felújítás cserepeslemezzel

 A cserepeslemez ötvözi magában a hatékonyságot, a tartósságot és az elegáns megjelenést.

Új tetőt szeretnél a régi, elhasználódott helyett?

Eleged van abból, hogy egy-egy nagyobb vihar után javítani kell a cserepeket, vagy 10-15 év után már morzsolódni kezdenek?

 

A megoldás a cserepeslemez

 

Cserepeslemezt szinte bármilyen formájú tetőre szerelhetünk, amely legalább 15 fokos dőlésszöggel rendelkezik (nyereg, manzárd és sátortetők egyaránt alkalmasak rá). Tartósságát tekintve azonos a trapézlemezzel, de minden szempontból előnyösebb választásnak bizonyul nem csak kinézete miatt, de költséghatékonyabb is, mint a klasszikus agyagból égetett tetőcserepek.

A cserepeslemez ideális választás a régi, elöregedett palafedésű tetők felújítására. Ennek praktikuma többek között abban rejlik, hogy amennyiben a büdzsé nem engedi, nem kell lebontani a régi palatetőt, aminek köszönhetően megspóroljuk a bontási költségeket, a tető nem ázhat be felújítás közben és egyáltalán nem kell megbontani. De ajánlatos a családi házunkról eltávolítani a rákkeltő azbeszt származékokat tartalmazó, hullámpalát vagy síkpalát. Valamint olyan tetőszerkezetnél is alkalmazható, ahol a szerkezet már nem bírná el a cserépfedés súlyát, hiszen egy klasszikus cserép négyzetméterekként 35 vagy akár 70kg-ot is nyomhat. Ezzel szemben cserepeslemezünk súlya mindössze 5 kg/m2.

 

A cserepeslemez előnyei

 

A cserepeslemez könnyű, a súlya gyakorlatilag kevesebb, mint 5 kg/m2, miközben ránézésre pont úgy mutat, mint a hagyományos cseréptető. Gazdaságos, hiszen a cserepeslemezt méretre vágva lehet rendelni, így nem keletkezik annyi hulladék az anyagmegmunkálás során. Továbbá könnyebb a keletkezett hulladék kezelése is.

Időtálló is, hiszen rendkívül ellenálló az időjárási viszontagságokkal szemben, továbbá egyáltalán nem vesz fel vizet (szemben az égetett agyag cserepekkel), ebből következően télen nem fagyhat szét. Máris egy csomót spóroltál

Gyorsan szerelhető, mivel táblákban érkezik, ezért nem kel egyenként felrakosgatni a cserepeket, hanem sokkal nagyobb területet leszünk képesek egyszerre lefedni az akár 6 méter hosszúságú lemezekkel. A moduláris cserepeslemez igazán gyors szerelhetőséget tesz lehetővé. 

Öntisztuló: a fényes felületek után a matt felületbe köt bele legkevésbé a moha tehát évek múltán is csak a szép felületet látjuk és a hótehertől is hamarabb megszabadul télen.

Egyedi, mert rendkívül változatos színekben rendelhető és ebből kifolyólag képes alkalmazkodni a ház stílusához.

A cserEPESLEMEZ FELRAKÁSA

 

A cserepeslemez felrakása, beépítésének menete ugyan egyszerű, de odafigyelést igényel:

  • Először a párnafákat kell felhelyezni és ezeket a tető szarufáihoz kell rögzíteni. Kezdésnek egy cseppentő lemez használata majd páraáteresztő vagy párazáró fólia és ellenléc felhelyezése (javasolt 5x5cm stafni), majd ezt követően tetőléceket helyezünk fel 40 vagy 35cm-ként.
  • FONTOS! Páraáteresztő fólia kell egyszeres átszellőztetés esetén (szigetelés és a fólia között nincs rés). Kétszeres átszellőztetés esetén az alsó szigetelésnél kell párazáró fólia. Beépített tetőtér esetén csak páraáteresztő fóliával dolgozunk.
  • Jöhet a lemez, munka függő ereszcsatornák és lefolyó csövek, majd a cserepeslemez-táblák felhelyezése.
  • Végezetül kúplemezek, tetőáttörések, kémények, ablakok stb. körbe szegélyezése következik.

A cserepeslemez vágása: eszközök, amire szükséged lehet

Nem hagy nyugodni a kérdés: vajon a cserepeslemez tető nem hangos az esőben, nem kopog?

Ez az egyetlen hátrány, ami a cserepeslemez tetőfedés ellen szólhat, hogy kicsivel több zajt ereszt át a hagyományos cserepes tetőkhöz képest. De ha követed a lenti rétegrendet, minimálisra csökkentheted a nagyobb viharok okozta zajokat.

 

A cserepeslemezünk alatt és a páraáteresztő tetőfólia között legyen 5-10 cm légrés (ezt az 5 cm-es ellenléc alkalmazásával és tetőlécezéssel érhetjük el), majd alatta legalább 15-20 cm szálas hőszigetelés (elengehetetlen), majd  egy beltéri párazáró hőtükrös fólia és gipszkarton burkolat.

Így már nyugodtan aludhatsz.  Kívülről pedig egy gondozásmentes tetőburkolatot tudhatsz magadénak, amiben megbízhatsz.

 

Tehát nem érdemes félni, ha modern megoldásokban gondolkodunk tetőfelújítás esetén.

Bátran válasszuk a cserepeslemezt az elavult agyagcserepek helyett!

A cserepeslemezünk alatt és a páraáteresztő tetőfólia között legyen 5-10 cm légrés (ezt az 5 cm-es ellenléc alkalmazásával és tetőlécezéssel érhetjük el), majd alatta legalább 15-20 cm szálas hőszigetelés (elengehetetlen), majd  egy beltéri párazáró hőtükrös fólia és gipszkarton burkolat.

Így már nyugodtan aludhatsz.  Kívülről pedig egy gondozásmentes tetőburkolatot tudhatsz magadénak, amiben megbízhatsz.

Tehát nem érdemes félni, ha modern megoldásokban gondolkodunk tetőfelújítás esetén.

Corotop – egy márka ami bizonyított

Corotop – egy márka ami bizonyított

A lengyelországi Corotop márka az időtállóság jegyében képviseli a minőséget. Termékeik közt helyet kapnak a hőszigeteléshez, és a tető időtállóságához szükséges termékek. A Corotop az úgymond apróbb, sokszor észrevehetetlen kiegészítőket gyártja, amelyek azonban elengedhetetlenek egy tető kivitelezése során,mint például:páraáteresztő tetőfólia, tömítőszivacsok, homlokzati szélzáró tetőfóliák, vagy éppen gerincszellőzők . Termékeik kifejezetten a nedvesség és a külső feltételekkel szembeni ellenállást valósítják meg. Kasírozott alátét szőnyeget, tetőfólia ragasztó szalagok, tetőszellőzők mind-mind amire szükséged van.

Corotop fóliák

 

Gondolom már nem is kell mondjam, hogy mennyire fontos egy tetőfólia a tetőnkön. De fontos tudnunk, hogy a Corotop is kiemelkedő minőségű tetőfóliákat gyárt. A vállalat Európa legnagyobb fólia gyártói közé tartozik. Hazájában piacvezetőként, Európa számos fejlett országát látja el tetőfóliáival és tetőrendszer kiegészítőivel. Legyen szó beltéri,-kültéri, párazáró,- páraáteresztő vagy éppen homlokzati fóliáról. Többek közül saját lógónkkal ellátott 140gr/nm súlyú páraáteresztő fóliánkat emelném mely szélzárás miatt kétoldali ragasztósávval ellátott. De ha kissebb mennyiségre lenne szükséged akár 37,5nm-es tekercsben is értékesítjük.

Kasírozott alátétszőnyeg

 

Az egyik legfontosabb előnye, hogy zajszigetelőként is funkcionál. Tompítja a lemezre hulló eső, illetve jégeső zaját. Így aki a zajhatást hozta fel indoknak a lemeztető ellen, annak remélem most már végérvényesen bebizonyítottam, hogy nem a lemez, hanem a szigetelés hiánya okozza a magasabb zajt. Elvezeti az aljzat és a fedés közé esetlegesen bejutott nedvességet.

  • Átszellőztetés is javasolt gyenge hajlású tetők esetében.
  • Akár teljes felületű deszkázatra is fektethető.
  • Elvezeti az aljzat és a lemez közé bejutó esetleges párát, vizet.
  • Megóvja a horgany/titánzink anyagú fedést a korróziótól, rothadástól.
  • Kiegyenlíti a deszkák esetleges különböző vastagságát.
  • Lemez és tégla/vakolat találkozása közé is alkalmas elválasztó rétegként.

Hasznos kiegészítők:

 

páraáteresztő vagy párazáró ragasztó szalagok

 

A Corotop szalagok terén is széles kínálatot biztosít. Páraáteresztő fólia ragasztókat általában utólagos sérülések, csőáttörések vagy tetőablakok beépítésénél használjuk kívülről. Tetőtér beépítése esetén mindig párazáró tetőfólia ragasztót használunk ahol fontos, hogy a párát megfékezzük és ne jusson be szigetelésbe. ezen kívül még hőtükrös ragasztó szalagot és kétoldali tetőfólia ragasztót is használunk alkalmakként.  Ezeket a termékeket mind megtalálod A-Z-ig webáruházunkban.

 

Szellőző szalagok, profilok

 

Legfontosabb dolog a mai tetők kialakításában a szellőzés. Be és- kiszellőzésre nagy figyelmet kell fordítani, hogy később ne párásodjon, penészesedjen be tetőn, ne dunsztolódjon be fűtési szezon közepén. Ehhez pár elengedhetetlen kiegészítőt ajánlunk  mint például: szellőzőrács / szellőző profil, pontszellőző vagy gravitációs szellőző elemek és nem utolsó sorban ROLL-O-MAT gerincszellőzőt.

Viharkapcsok

Ha esetleg mégis a cserépfedést választottad, fontos, hogy megfelelően legyen fixálva minden pontja. Így a betoncserepekhez való viharkapcsokat is megtalálod nálunk széles szín és típusválasztékban, ami elengedhetetlen hogy szépen álljon kúpcsereped.

Tetőjárdák

A tetőjárdák esetében is kiemelkedő minőséget forgalmazunk. Természetesen 5 különböző RAL színben és 4 különböző rács mérettel ajánljuk nektek. Na és persze fontos milyen profilú legyen, mire szeretnéd szerelni? Cserépre, korcolt lemezfedésre vagy cserepeslemezre? Ha bármiféle segítségre lenne szükséged keress fel minket és segítünk!

Lássunk tisztán a hófogókkal kapcsolatban

Lássunk tisztán a hófogókkal kapcsolatban

Sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy plusz kiadás, ami teljesen felesleges. Nem! Ezt felejtsd is el. Sokak szerint csak csúfít az összképen, ezért nem helyezik fel. De ebben a bejegyzésben számos lehetőséget, formát be fogok mutatni, illetve azt is elmondom, miért is olyan fontos és szükséges elem ez a héjazatunkon, miért kell a hófogó tetőre.

Hófogó nélkül a tető télen balesetveszélyessé válhat. A lehulló és felhalmozódott hó az olvadás folyamán, hófogók, hiányában lecsúszik a tetőről, és ezzel számos baleset és veszélyhelyzet alakulhat ki. De persze nem csak ez lehet a probléma. Az így lecsúszott hó eldeformálhatja, leszakíthatja az ereszcsatornát. Ezen felül a fagyos időszak beköszöntével, illetve a hirtelen olvadáskor jégdugó képződhet, ami a lefolyócső teljes tönkremeneteléhez vezethet.

Én alapvetően minden tetőtípus esetében ajánlom a hófogó használatát. Azonban például a mediterrán kolostor cserepek a kis hajlásszögű tetőkön, illetve a kő granulátummal szórt cserepek jól felfogják a hótömeget, így esetükben talán nem kell használni…

Hófogó kampó/ hóvágó

A feladatuk egyértelműen a lehető leghosszabb ideig a héjazaton tartani a hótömeget. Esetenként az elinduló hótömeget kisebb darabokra „vágja” szét, ami így már szintén nem okoz proglémát. Ez a legelterjedtebb hófogó hazánkban, azonban sokan egy többletfunkciót is tulajdonítanak ennek az elemnek. Ezt most itt leszögezném: Ne mászkáljunk rajta!! Sokan ráállnak és azon sétálnak a héjazaton, de nem erre a célra találták ki.. Baleset- és életveszélyes lehet..

Rácstartó rendszer

Ez már egy „kissé” komolyabb elem, sokan valószínűleg nem szívesen rakják fel a saját házukra. Ebből kifolyólag leginkább középületeken találjuk meg ezeket, illetve olyan helyeken ahol ezt a törvény előírja. Feladata a hótömeg teljes mértékű megállítása egészen az olvadásig.

Hófogó rönk

Hogy micsoda? Tegyek egy rönköt a tetőre? Igen egyébként, röviden erről lenne szó. Hazánkban nem valami elterjedt megoldás. Elhelyezik a rönktartó horgokat, majd a téli időszakban a kb 15 cm átmérőjű farönköket felhelyezik rájuk. Bizonyos háztípusoknál nagyon egyedi, különleges stílusirányzatot lehet vele megragadni.

Csöves hófogó

Ez igazából az előbb említett két típus ötvözete, amit szívesen is teszünk fel otthonra. Általában 2, vagy 3 sor csövet helyeznek el egymás alá, ez fogja fel a hótömeget. Lemeztetőknél elterjedtebb, modern, minimalista típusú irányzatot lehet vele megcélozni.

Hófogó termékpalettánk itt megtekinthető. 

És hogy mennyi hófogó kell a tetőre?

A hófogók mennyiségének meghatározása több tényezőtől függ, beleértve a

  • tető meredekségét,
  • a tető anyagát,
  • a hó terhelési normáit az adott régióban,
  • és a tető összfelületét.

Általános szabályként, minél meredekebb a tető és minél nagyobb a hóval számolni kell, annál több hófogóra lehet szükség.

Amennyiben bizonytalan vagy a mennyiség és a beszerzést illetően, nálunk szakértői segítséget is találsz. Érdeklődj megadott elérhetőségeinken!